Beszélgetésem egy heggesztővel – nagyon elgondolkodtatott a dolog…

A múltkor beszélgettem egy hegesztővel, miközben anyagért volt nálunk. Nagyon érdekes dolgokat mesélt a szakmáról, a vevőkről és arról, hogy milyen most az ő szakmájukban dolgozni. Érdekes, hogy attól függetlenül, hogy mekkora rés van ebben a piaci szegmensben és milyen komoly munkaerőhiány, nem tudják még sem rendesen megkérni a munkájuk árát, mert nincsen olyan fizetőképesség itt Magyarországon, akik meg tudnák ezt fizetni. Persze, nem panaszkodni akart, hiszen saját szándékából él itt, de csak érdekességképpen elmondta, hogy Ausztriában vagy Németországban, ahol szintén nagy a hiány, a jelenlegi keresetének az ötszörösét vihetné haza.

Pedig költsége se lenne sokkal több, hiszen a műhelyt itthon is bérelni kell, az adókat, járulékokat itt is ki kell fizetni, maximum az anyagköltségen tud spórolni valamit, mert az itt valamivel olcsóbb, mint odakint. Például a gázon. Van állítólag egy jó gázpalackos cég, akiktől mindig rendelni szokott, nem csak a hegesztéshez, hanem például a gáztűzhelyhez is gázt. Nagyon rendes a cég, mert nem csak, hogy elég alacsony a piachoz képest a gázpalack ár, de ki is szállítják neki, amit kér, így csomó időt tud megspórolni azzal, hogy nem kell érte rohangálnia.

És hát az idő a legnagyobb érték ugyebár, abból van mindannyiunknak a legkevesebb, szóval, ha azon tudunk spórolni, az a legnagyobb ajándék. Ebből az aspektusból nézve ez a cég nem csak, hogy spórol neki, de még keres is.

Szuperül elbeszélgettünk majdnem egy órán keresztül erről a témáról, és nagyon elgondolkodtatott engem is a téma. Milyen érdekes az ember, hogy nem a pénztárcája, vagy a megélhetése a fő motivációja, hanem a hazaszeretete, amikor azt mondja, itthon marad, és az itthonihoz tesz hozzá a közöshöz, annak ellenére, hogy neki így kevesebb marad. Szimpatikus nekem ez az ürge. Szerintem, ha legközelebb jön, én is fogok neki egy kis kedvezményt adni, nehogy még véletlenül eszébe jusson, hogy mégis kiköltözik Ausztriába, vagy netalán Németországba.