Egy fémfeldolgozó üzem és egy napelemfarm is jól megfér egymás mellett

Gyakran szoktam nézni különböző dokumentum- és ismeretterjesztő műsorokat. Van egy olyan sorozat (sajnos a címe nem jut eszembe), ami azt mutatja be, hogy különböző dolgok hogyan, hol és milyen körülmények között készülnek. Igazán izgalmas, mert olyan helyeket is bemutatnak ahová valószínűleg életünk során mi sosem fogunk bejutni.

Az egyik részben egy vasipari üzemről volt szó. Megmutatták hogyan néz ki egy ilyen gyár, hogyan készülnek a különféle csövek, fém szekrények és fémből készült eszközök. Igazán komoly munka folyik itt, és a felvételekből nekem az jött le, hogy nem mindig veszélytelen ebben az iparban dolgozni és gyakran nagy odafigyelést igényel.

Egy ilyen üzem hatalmas.

Az üzem vezetője elmesélte, hogy rengeteg géppel dolgoznak, több százzal, amik szinte folyamatosan működésben vannak, ezáltal pedig a költségek is igen magasak.

Éppen ezért a vezetőség azt a döntést hozta, hogy az új projekt a napelemfarm befektetés lesz.

Elmagyarázta, hogy egy ilyen gyár, vagy üzem nem igazán környezetbarát a jellegéből adódóan, de ezzel tudnak egy kicsit tenni a környezetért, és habár kicsit paradox is a helyzet, de szeretnék, ha – a lehetőségekhez mérten – környezetbarát üzem lennének. Vagyis amennyire csak lehetséges megpróbálják egyensúlyba hozni a környezetvédelmet és az üzemi körülményeket.

Nekem ez az újdonság erejével hatott, ezért megpróbáltam körüljárni a témát és kiderült számomra, hogy az ilyen jellegű fejlesztések nem is olyan ritkák.

Itthon, a Dunaföldvári Fémfeldolgozó Kft-nek is vannak napelemei. Ők a Pentele Solar Kft segítségét kérték a tervük megvalósításához.

A honlapjukat átböngészve megtudtam, hogy habár egy napelemfarm befektetés egy nagy anyagi ráfordítást igénylő történet, mégis megéri, különösen akkor, ha nagyon magas a fogyasztás. Márpedig egy vasipari vagy fémipari üzemben ez hatványozottan igaz.

Ráadásul sokkal hamarabb megtérül a befektetés, mint én azt gondoltam. A kiépítésnél kiszámolják azt is, hogy nagyjából mennyi idő szükséges ahhoz, hogy a tervezett napelemfarm, adott körülményekre szabva, mikor hozza vissza az árát.

A már fentebb is említett oldalon egyébként több referenciát is közzétettek, és mindegyiknél nagyobb méretű beruházások történtek.

Ügyfeleik között tudhatnak például egy önkormányzatot is.

Több bejegyzést is elolvastam ezen a honlapon, és nagyon tetszett, hogy rajtuk keresztül is van lehetőség például pályázatok beadására.

De sajnos nem minden helyszín alkalmas egy ilyen rendszer kiépítésére, ezért is érdemes felkeresni az említett oldalt, mert az árajánlat kérés után, ők személyesen is kimennek, hogy felmérjék a körülményeket és a lehetőségeket. Ennek tükrében tud csak tovább haladni a munka.

Ha nekem is lenne egy fémipari, vagy akár bármilyen gyáram vagy üzemem, egészen biztosan innen kérnék segítséget, mert a napelemfarm befektetés szerintem olyan, mint egy igazán jó egyet fizet, kettőt kap akció. Mert hát, a napelemeket meg kell venni, de ezzel kíméljük a környezetet és pénzt is tudunk spórolni.