Van, hogy a jó is elavult lesz

Béla nem csak a munkatársam, de 12 éve a legjobb barátom is. Közel 6 éve dolgozunk együtt, tökéletes csapatot alkotva. Még a főiskola első évében lettünk nagyon jóban, azóta is tart a barátságunk. A szüleivel is nagyon jó a kapcsolatom, sokszor szoktunk átmenni hozzájuk, nyáron még annál is többször, hiszen van egy medencéjük is. Apukája alapvetően kovács a szakmáját tekintve, és hála az égnek, még mindig nagyon sok megbízása, munkája van. Ő elég maradi, szereti a jól bevált, általa megszokott, mégis nagyon régi, és sokszor elavult dolgokat. Még annak idején a radiátorokat ő készítette és festette fehérre. Ezek régi, nagy, kovácsoltvasból készült radiátorok. A felesége, Teri néni viszont szeret haladni a korral, figyelemmel kísér minden újdonságot, nem zárkózik el ezektől, Feri bácsival ellentétben. Teri néni addig-addig nyaggatta a férjét, mire végre beadta a derekát, és belement, hogy padlófűtés legyen a házukban.

Feri bácsit nagyon sokáig kellett győzködni, de végül belátta, hogy nagyon is okos ötlet a padlófűtés. Náluk mindenhol kővel van lerakva a ház, így nagyon hideg, mivel a radiátorok már nem úgy üzemelnek, mint annak idején. Sokszor volt megszerelve, mégse lett olyan, mint volt, nem elég hatékonyak, az a baj. A padlófűtéssel minden ilyen problémájuk megoldódna. Mivel már idősebbek, így sokszor fáznak is alulról, hiszen már nem olyan a hő-háztartásuk, mint régen volt. Télen sokszor volt, hogy kettő zoknit is húztak, mert annyira fáztak, mivel a radiátorok csekély hője nem volt elegendő, hogy átmelegítse a követ is. Elég sok spórolt pénzük is van, így nem okoz majd gondot az sem, hogy új aljzat is kelleni fog majd. Béla azonnal segítőkészen elkezdett az interneten keresgélni, így talált rá a tökéletes megoldásra, az elektromospadlofutes.info –ra. A szüleinek nem akart még véletlen se olyan céget ajánlani, ami ne lenne Béla szerint is legalább annyira jó, hogy akár a saját padlófűtését is ők csinálják. Sokat olvasott a weboldalon, és csak ezután tudta kijelenteni, hogy ez lesz az igazi. Feri bácsi és Teri néni tökéletesen megbíznak Bélában, mert tudják, hogy mindig alapos és precíz. Nem szokott semmit sem félvállról venni.

A padlófűtéssel biztosan jól fognak járni, hiszen a számlákat nézve is, be fogja hozni az árát. Sokkal gazdaságosabb és környezetkímélőbb lesz ez a fajta fűtési forma. Béla panaszkodott, hogy másik weboldalon nem volt átlátható, és már maga a weboldal se volt túl meggyőző. Ezzel szemben a padlófűtés témában talált weboldalak közül, az elektromospadlofutes.info kiemelkedett. Nagyon jól összeszedett a honlap, mindent megtud az ember a padlófűtésről, amit csak akar. Írtam már, hogy Teri néni sokkal jobban halad a korral, mint Feri bácsi, így Béla meg is mutatta édesanyjának a weboldalt az otthoni számítógépükön. Nagyon tetszett az anyukájának és ő is jóváhagyta ezt a választást. Béla szüleinél Teri néni az, aki a pénzügyeket kezeli. Általában ő dönti el, hogy mikor, mire, és mennyit költhetnek. Feri bácsi általában hazahozza a fizetését, majd oda is adja a felségének. Így tudtak spórolni mindig is, és most is így van pénzük arra, hogy padlófűtést szereltessenek be a házukba. Béla is, a szülei is, és én is nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy milyen lesz a padlófűtés, és milyen lesz az új járólap a házukban.