A papám mindig számos izgalmas történetekkel áll elő, ha éppen kedve támad velem beszélgetni. De én ezért egyébként nagyon hálás vagyok, mert szerintem műveltségem legnagyobb részét neki köszönhetem és nem feltétlenül annak, hogy jelenleg is tanulói jogviszonyban állok.

Nagyon sokat mesél a történelemről és az ő történeteiről is egyaránt. Egyik kedvence a második világháború. Mivel ezt ő is megélte, így nagy átéléssel és hiteles történetekkel látott el engem és a húgomat is ezzel kapcsolatban. A világgazdasági válságot követően összeomlott a Versailles-ban létrehozott hatalmi rendszer. A gazdaságilag megrokkant Franciaország kiállt a kisantant háta mögül, és ennek következtében Németország politikailag és gazdaságilag is függésbe vonhatta a térséget. Hazánkban a náci befolyás erősödésével párhuzamosan két ellentétes folyamat bontakozott ki: egyrészt felemelték a szavukat a náci veszéllyel szemben álló erők, másrészt megerősödött a szélsőjobb. Hazánk az 1944-es ország területre számítva közel egymillió embert veszített a háborúban. A veszteség felét az elhurcolt és legyilkolt magyar zsidóság tette ki. Emellett jelentősek voltak a katonai veszteségek: a doni katasztrófa során, majd a háború utolsó szakaszában közel 150-200.000 magyar katona vesztette életét, de 800-900.000 katona került fogsága, kétharmaduk sajnos a szovjetek hadifogságába került, ahonnan nagy részük soha nem tért haza. Továbbá közel 200.000-re tehető a polgári áldozatok száma, melyeket a bombázások követeltek. A szövetséges légierő kezdetben csak az ipartelepeket bombázta, de később a városi célpontokat is.A front elhaladtával sem értek véget a polgári lakosság szenvedései, mert sokakat hurcoltak el a Szovjetunióba málenkij robotra – elsősorban magyarországi németeket. A túlélők, akik megszenvedték a hadseregek erőszakoskodásait, egy romba dőlt országban jöhettek fel a pincékből. A háború elpusztította a nemzeti vagyon valamivel több, mint felét: nem maradtak ép hidak, közlekedési eszközök. A gyárak egy részét leszerelték, más részük romokban hevert. Az állatállomány elpusztult vagy valamelyik hadsereg elkobozta. A lakásállomány fele szintén romokban hevert a bombázások miatt. Szálasi menekülés közben elásta a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket, amiket az amerikai katonák találtak meg és a híres aranyvonatban kiszállították a Nemzeti Bank összes arany és valutatartalékát.

Eléggé szomorú, ami akkoriban történt, de a papámat bármikor szívesen végig hallgatom, még akkor is, amikor a vasiparról mesél nekem, pedig az aztán nem egy túl izgalmas sztori és érettségin sem kérték, ráadásul még a Legyen Ön is milliomosban sem vagyok biztos, hogy bármiféle kérdés felmerülne a vasiparral kapcsolatban.

De amikor éppen nem a történelemmel kapcsolatos tudását villogtatja meg, akkor arról mesél, hogy a mamával régen ők hogyan biztosították a házat. Ugyani a szüleimmel mi most éppen azt tervezzük, hogy ablakszigetelést készíttetünk. Ennek kapcsán a papa elmondta, hogy ők régen ezt egyszerűen ablakszigetelő szivaccsal megoldották. Én először nem is tudtam, hogy mi az, aztán kicsit utánanéztem ennek a dolognak.

Kiderült számomra, hogy a nagyszüleim még különböző ruhadarabokat helyeztek a külső és belső ablakszárnyak közé, mi módosítottunk az elképzelésen, s gyári vasládák bélelésére használt szivacsokkal próbálkoztunk. Kevés sikerrel. A szivacsok nagyon szépen beilleszkedtek a két ablakszárny közé, s méretüknek köszönhetően szépen egymásra rakva az egész ablak kitölthető volt vele. Ennek persze semmi értelme, hiszen az ablakot ablakként szeretnénk használni. Az elsődleges cél csak annyi, hogy nyílászáró alján ne húzzon befelé télen a hideg. Ennél többet nem is lehetne kihozni belőle. Az eredmény magáért beszélt: nem fűtötték az utcát, sőt az utca hűtötte őket. A leveses orral és fájó vesével töltött napok száma jelentősen emelkedett. Egyetlen észlelhető hatását az ablak alá helyezett széken ülve lehetett érezni, nem csípi annyira a hideg a tarkónkat, mintha az a szivacs egyáltalán nem lenne ott. Több módon is kipróbáltuk, lazán tettünk több szivacsot, begyűrtük, ahogy szüleink a rongyokat, állítottuk és hajlítottuk. Kiderült az is, hogy ma is nagyon sokan próbálkoznak ezzel a módszerrel. De természetesen a szüleim is tisztában vannak vele, hogy az ablakszigetelő szivacsok már a múlt tárgyai és egyetlen pozitív hatása csak a pénztárcára lenne, mert néhány szivacs megvétele nem egy nagy kiadást jelent, de valakinek sajnos csak erre telik.

Teljes szívemből hálás vagyok érte, hogy nekünk elegendő pénzünk és ismeretünk van ma már ahhoz, hogy egy rendes ablakszigetelést elvégeztethessünk a házunkon. A szivacsok pedig megmaradnak a mosogatni való edényeknek, vagy az iskolákban a táblák letörlésére, vagy pedig a sokak által ismert Spongyabob kockanadrág mese világában, ahol, mint megtudtam, jobb helyük van, mint az ablakpárkányban. De hát egyszer mindent meg kell próbálni annak érdekében, hogy megtudjuk, hogy az adott dolog működik- e vagy sem. A szivacsról és a háborúról meg a vasiparról szerencsére már mindent tudok, úgyhogy ezeket nem kell hála égnek kipróbálnom, majd esetleg álmomban.