Találmányok, melyek könnyebbé teszik az életünket

A vasiparnak nagyon sokat köszönhet a modern ember az életében. Ennek köszönhetően ma már egy csomó olyan eszköz áll a rendelkezésére, ami amiatt van, hogy a mindennapi életét könnyebbé tegye. De nem csak a vasipar ilyen, hanem egy csomó más ágazat is. Én például rettent hálás vagyok annak az embernek, aki feltalálta a mosogatógépet. Ha jól tudom, akkor egy nő volt, ki más is lett volna? Nem tudom, mi lenne velem a kis olasz éttermemben egy jó mosogatógép nélkül. Egy – egy forgalmasabb estén akár száz vendég is megfordul az éttermünkben, ami természetesen egy csomó mosogatnivalóval jár. Tudtam, hogy ekkora terhet nem róhatok se magamra, sem pedig az alkalmazottaimra, így szerettem volna beszerezni egy mosogatógépet. Nem volt kérdés, hogy csak az Rdealer lesz az a cég, ami számomra szóba jöhet, ugyanis az összes nagykonyhai gépet eddig tőlük szereztem be, és mindegyik nagyon jól működik. Vannak ezek között újak, de vannak használtak is még az üzletnyitásom elejéről. Ekkor még nem volt sok pénzem, alig volt keret a nyitásra is, nem, hogy új gépekre. Ekkor a mosogatás is kézzel történt, mondjuk annyi vendég sem volt, mint most.

Történt egy alkalommal, hogy az egyik újonnan vásárolt gép meghibásodott. Kicsit bepánikoltam, mert tudtam, hogy nincs most felesleges keret egy újnak a megvásárlására. El is látogattam az Rdealerre, hogy megtudjam, mi ilyenkor a teendő, tudom – e érvényesíteni a garanciámat. Bár furcsának hangozhat, nem tudtam, hogy ezekre mennyi a garancia, mert az üzletnyitáskor annyira el voltam havazva mindennel, hogy ilyen részletekkel nem is nagyon foglalkoztam. Szerencsére gyorsan megtaláltam, hogy a tőlük vásárolt új gépekre a garancia egy év, a használtakra pedig 3 hónap. Mivel én bőven benne voltam még az egy évben, így nem volt okom aggodalomra. Emlékszem, amikor először vásároltam innen, akkor kissé stresszes voltam, mert nem tudtam, hogy fogom ezeket a gépeket hazahozni, ugyanis nem volt elég nagy autóm, és szerezni sem tudtam volna mástól. Szerencsére az is le van írva az oldalon, hogy ha sehogy sem tudjuk a szállítást megoldani, csak fel kell venni a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal, és ők próbálnak nekünk segíteni ebben.

Annak, aki először jár az oldalon, nagyon hasznos lehet a termékek menüpontban a találatok szűrése. Ugyanis az Rdealeren rengeteg termék található meg, nem érdemes az összeset végignézni, ha egy bizonyos dolgot keresünk, mint én például mosogatógépet. Ekkor nem szívesen néztem volna végig az összes mosogató tálcát, amikor alapvetően nem is az érdekelt. Tehát lehet szűrni termékkategóriára, de nem csak erre, hanem például márkára is, ha nem tudjuk pontosan, mit szeretnénk, de a márkához mondjuk ragaszkodunk. Mert bizony vannak ilyen vásárlók is. Emellett egy csomó más hasznos dolgot is lehet fellelni ezen az oldalon, mint például a blogfelületet, ahol különböző érdekes cikkeket lehet olvasni a gasztronómiai témákkal kapcsolatban. Én is olvastam itt egy olyan cikket, ami arról szólt, hogy hogy érdemes mosogatni, kézzel vagy pedig géppel. Én jót mosolyogtam ezen, mert tudtam, hogy ha az lesz a cikkben, hogy kézzel éri meg jobban mosogatni, én akkor sem fogom feladni soha a gépi mosogatás adta kényelmet, ha ma már nekünk van ilyen lehetőségünk. Valószínűleg hosszútávon visszatérő vásárló leszek az Rdealernél.

Rdealer