Egy szép nagy kertes házban lakunk a barátommal. Gyönyörű kis ház, nagy kerttel és garázzsal. A garázst mi építettük miután megvettük a házat. Direkt nagyra terveztük, hogy az autó mellé még pakolni is lehessen a sok kerti holmit, és minden egyebet aminek nem találunk helyet.

Aztán az idő folyamán annyit pakoltunk, hogy lassan már az autóval sem lehet beállni. Mert nem csak a kerti eszközök kerültek oda az évek során, nem csak a fűnyíró, levélfésű, stb. aminek volt kialakított helye, hanem minden egyéb ami nem fért el a házban.

Itt tartottuk a téli cipőket, a kiselejtezett ruhákat, amiket nem akartunk kidobni, mert jó az még. Egy sarokba voltak halmozva a különböző háztartási gépek dobozai, hogy meglegyen ha érvényesíteni kell a garanciát. Előtte egy nagy rekeszben minden régi CD és VHS, amit soha az életben nem fogunk már használni, de a hozzájuk kötődő érzelmek miatt nem lehet kidobni őket. Még talán bakelit lemez is van köztük.

Aztán ott vannak még a lecserélt, de teljesen használható bútorok, mindenféle faanyag, mert bármikor kellhet. A nagypapitól örökölt szerszámok, a nagymami régi faliszőnyege, egy macskáknak való kaparófa… Egy nagy halom lom az egész igazából. És semmit nem találnánk meg benne, ha meg szeretnénk keresni.

Egy szép napom megelégeltem az egészet, mert elő akartam halászni a téli csizmám, de nem tudtam átverekedni magam a dobozok és lomok között. Mondtam is a barátomnak: lassan jön a tél, nekem szükségem van a  csizmára, a kocsival is be kellene állni… Takarítsunk ki.

Ez után jött egy hosszú hétvége, jó idő volt, pont tökéletes a garázspakolásra. Igazi szép későőszi idő, indián nyár. Mondtam magamnak, a sors is úgy akarja hogy rend legyen. Neki is álltunk a dolognak.

Először is kidobtuk az összes üres dobozt. Ha eddig nem volt szükségünk rá, akkor ezután sem lesz. Aztán nekiálltunk a CD-knek. Windows xp telepítő lemeztől kezdve tánczene válogatásig minden volt. Nem is értem, miért nem dobtuk ki őket idáig. Szabtunk egy limitet, mindenki 5-5 szívéhez közel álló CD-t tarthat meg. Én kiválasztottam a Pink Floydokat és egy Metallicát. A barátom is félrerakta a kamaszkori kedvenceit. A többit fájó szívvel 2 kupacba raktuk. Az egyik a még használható valakinek címkét kapta, a másik kupac viszont ment a kukába.

Erre a sorsra jutottak a régi ruhák is, amik között volt még teljesen jó állapotú, csak mondjuk.. khm.. kinőttem őket, mert már nem olyan alakom van mint 18 éves koromban. Aztán a lecserélt bútorok, amik csak azért lettek leselejtezve, mert nem illettek az új szőnyeghez/ falfestéshez/ stb. És így tovább, szépen sorban átválogattunk mindent.

Ezután jött a következő probléma: mi legyen a jó állapotú holmikkal, amiket nem szeretnénk kidobni, ugyanakkor már nincs szükségünk rá? Adjuk oda valakinek? Vagy mégis csak dobjuk ki? Esetleg meg is hirdethetnénk, jutott a barátom eszébe. És akkor ha valakinek szüksége van rá és szívesen használná, eladjuk neki. Így talán még egy kis pénzhez is jutunk. Ezt jó ötletnek találtam.

Hosszas keresgélés után megtaláltam az aprod nevű apróhirdetésekkel foglalkozó oldalt. Nagyon megtetszett ahogy nézegettem. A legjobb, hogy a hirdetés feladás teljesen ingyenes. Semmilyen felárat, vagy illetéket nem kell fizetni. Ez azért nem mindegy, ha az ember annyi mindent szeretne meghirdetni, mint mi.

Körbefotóztuk a dolgokat amiket el szeretnénk adni, mindegyiket több szögből, hogy jól látható legyen, milyen állapotban van. Főleg a bútorokról csináltunk több képet. Egyesével beállítottuk őket a fal mellé, úgy hogy essen rájuk egy kis fény, aztán telefonnal lekaptuk.

A következő lépésben összeírtuk őket és elkezdtük beárazni. Ez sok fejtörést okozott, talán még többet mint a válogatás. Mert nem vettem mostanában online használt ruhát, így nem tudtam milyen árban kelne el. A bútorokkal ugyanez volt a helyzet. Mert ha túl magas árat adunk meg, senkinek nem fog kelleni, de ha túl alacsonyat, nem járunk túl jól. Ezért átböngésztük az aprodon már fent lévő hirdetéseket, és akkor így be tudtuk lőni az eladási árat.

A hirdetések feltöltése nagyon egyszerű volt. Csak feltöltöttük a képeket, amiket egyszerűen húzással lehetett sorba rendezni. Megadtunk egy kis leírást, az árat és már mehetett is. Még regisztrálni sem kellett, mert automatikusan létrehozott a rendszer egy profilt. Hát nem fantasztikus? Nem kellett ezzel pepecselnünk, ami jól jött, hiszen rengeteg cuccunk volt. De ahhoz képest gyorsan haladt a feltöltés, az oldal egyszerűségének és átláthatóságának köszönhetően.

Először felraktuk a CD-ket és azt a két bakelitet amit találtunk. Remélem új gazdájuk zenerajongó lesz, aki nagyon fog örülni az egy-egy gyűjtői példánynak. Aztán jöttek a ruhák, mérettel és fényképpel. Ezután a bútorok, majd a  többi holmi.

Egy héten belül elkelt a dolgok nagy része. Ennek nagyon örültünk. Gyorsan lecsaptak a régi kockás szoknyámra, amit még egyetemista koromban vettem. Sajnáltam kicsit hogy meg kell válnom tőle, de tudtam, én úgysem fogom hordani többet, de valaki sok örömet fog lelni benne. A bútorok nagy részét is elvitték, két kedves házaspár jött el értük kocsival.

A kapcsolatfelvétel a vevőkkel nagyon egyszerű volt, mert lehetett üzenetet váltani az oldalon keresztül, de volt olyan is, akivel telefonon értekeztünk.

Mire végeztünk, és elkelt minden, szép rendezett lett a garázs. Újra elfért minden amit szerettünk volna bepakolni, be tudtunk állni a kocsival, és a téli csizmámat is könnyen megtalálható helyre tettem. Nagy munka volt, de teljesen megérte, hiszen ezzel mi is jól jártunk, meg azok is, akik megvették a nekünk már felesleges holmit.

Örültem hogy rátaláltam az aprodra, mert nagyban megkönnyítette az egész folyamatot. Egyszerű de nagyszerű kis oldal, mindenkinek ajánlom hogy próbálja ki, szerintem nagyon megéri. Innentől mi is itt fogunk hirdetni, mielőtt még megint felhalmozunk mindent a garázsban.