Ha vasiparban nem is, de sok területen elhelyezkedhetsz a „Topival”

Egész gyerekkoromban hallgattam apámtól, mi megy a vasiparban. Bár nem sokat fogtam fel belőle, öcsémmel rendszeresen fültanúi voltunk nemcsak a kollégáival kapcsolatos panaszainak, hanem magának az iparág kihívásainak okfejtéseinek. Bár én teljesen más világban léteztem: engem leginkább az osztályban egy helyes fiú és a legújabb sztáregyüttes érdekelt, mégis rengetegszer azzal mentek el az estéink, hogy apánkat a vasiparról hallgathattuk beszélni. Ő fémszerkezetekkel foglalkozott, mégpedig a gyártósoron, szóval nem csupán mentálisan, hanem gyakran fizikailag is megterhelő volt a munkája. A műszakjairól nem is beszélve, gyerekként gyakorlatilag azt éreztem, hogy amikor nem itthon bosszankodik a munka miatt, akkor éppen ott van, de e kettőn kívül nem sok dolog van az életében. Most, hogy már nyugdíjas, szinte ki sem lehet mondani előtte azt a szót, hogy vas: bár később váltott, sosem volt megelégedve igazán a sorsával.

Talán neki is köszönhető, hogy már az egyetem alatt nagy hangsúlyt fektettem a hozzám minden szempontból passzoló diákmunka kiválasztására!

Szerencsémre egészen hamar szembetaláltam magam egy nagyon jó lehetőséggel, a TopiWork Iskolaszövetkezet – Diákmunka fronton ugyanis kifejezetten jó ajánlatokkal kecsegtette a keresgélő diákokat. A TopiWork nem csupán lehetőséget ad, de azt a lehető legjobb módon teszi: felhasználóbarát online felületükön naprakész lehetőségeket hirdetnek meg, amelyek egyből pályázhatóak is a hallgatók által. Mindösszesen az önéletrajzunkat kell frissen és tetszetősen tartani ahhoz, hogy esélyünk legyen idejekorán megragadni az általuk kínált opciókat. A TopiWork Iskolaszövetkezet – Diákmunka Budapesten és országszerte, otthonról végezhető munkalehetőségeket, valamint a nyári időszakban megannyi időszakos pozíciót kínál, hiszen ilyenkor nyilván sok idejük felszabadul az egyetemistáknak. Emellett mindenképpen kiemelném a különböző kategóriákat, ahol például utolsó látogatásomkor az oldalon az IT és a gazdasági területen volt talán a legtöbb lehetőség, de az egyéb érdeklődésűek sem maradnak választás nélkül.

Az órabérek ráadásul minden állásnál világosan fel vannak tüntetve, ahogyan a fő elvárások, körülmények, és a munkáltató által nyújtott esetleges extrák is. A TopiWork Iskolaszövetkezet – Diákmunka terén – a legmegbízhatóbb cégekkel dolgozik együtt immáron hosszú ideje, a kölcsönös megelégedettség jellemzi e partnerkapcsolatot, így nem vállalunk nagy kockázatot, ha a TopiWorkön keresztül vállalunk diákmunkát.

A webes felületük pedig nem csupán az eddig felsoroltak miatt méltó említésre, hanem azért is, mert még arra is gondoltak, hogy különböző könnyen olvasható, praktikus cikkekkel informálják azokat a fiatalokat, akiknek még nincs sok tapasztalata a munkaerőpiacon. Az oldalon belül található blog menüpontban a fesztiválos munkáról és az állásinterjúról is olvashatunk többek között. A Gy. I. K. felületet sem érdemes kihagyni, ugyanis itt minden alapvető tudnivalót összegyűjtöttek az érdeklődőknek.

Bár igyekeztem benneteket a legfrissebb infókkal ellátni, egy kis saját tapasztalatot hadd osszak meg: én a TopiWorknek köszönhetően találtam meg annak idején a gyakornoki helyemet, ahol nagyon sokat tanultam a szakmáról. Jó indulást jelentett számomra mindez: a karrierutam első lépcsőfoka olyan sok jó tapasztalást és feladatot hozott számomra, ami – biztos vagyok benne, hogy – sokat hozzátett ahhoz, aki ma vagyok.